>>> Hallgasd meg eddigi adásainkat az archívumunkból! >>> Néha küldünk!


Itt a karácsony! A hat teendő (a második opcionális): 1. Elolvasni. 2. Kinyomtatni. 3. Fejteni. 4. Jólszórakozni. 5. Megfejteni. 6. Beküldeni.

Rejtvény!

Böbi és Rita, a két tüneményes háziasszony (-lány) és egy kérdőív segítségével megkérdeztem öt Ohkult-vásárlót csomó mindenről. Például, hogy ki a kedvencük a Barátok köztből. Hogy hol voltak nyaralni. Hogy szerepeltek-e már a tévében. Meg ilyeneket.

Amint azt a kép is illusztrálni szeretné, az így összegyűlt adathalmazból rejtvényt készítettem, most, hogy eljöttek értünk az ünnepek, és meghitt estéken van alkalom badarságokkal múlatni az időt. Tehát van öt kedves vásárlónk, név szerint Henrietta, Linda, Gábor, Tamás és Szabolcs. Mindegyikük vett valamit az Ohkultban, és azt is tudjuk, hogy mennyiért. A koruk is érdekes, de persze a rejtvény méginkább az, mert mindannyian választottak kedvenceket, de csak relatíve. Hiszen aki az énekórát választotta, csak a tornaórával szemben részesítette előnyben. De ettől még nem mondhatjuk, hogy kedvence az énekóra. Világos, ugye?

Tehát. Aki elég ravasz és türelmes, az az alább olvasható tucatnyi állítás alapján meg tudja majd válaszolni a még alább olvasható kérdést. Hogy ebben az esetben mi a teendő, az pedig az alatt olvasható.

A rejtvény megfejtéséhez nem nyújt segítséget, de azért jobb, ha tudod, hogy a válaszadók egyhangúlag József Attilát preferálják Petőfi Sándorral szemben (nem számítva Szabolcsot, aki erre a kérdésre azt a választ adta, hogy "Slick Rick"). Gábor pedig ezt üzeni az internet olvasóinak: "Szabadsááág" William Wallas, Ne hagyjátok magatok elnyomni! : ) Valószínűleg én se értem, de nagyon fontosnak tűnik, ezért nem mertem kihagyni.

 

Tények

Az egyik lány hatezer forintot költött könyvekre, füzetekre.
Akinek Dave Gahan szimpatikusabb, mint Simon Le Bon, nem mondta meg, mit vett, csak azt, hogy egy barátjának.
Az a fiú, aki macit vett, azt mondta, hogy jobban szereti a sört, mint a bort.
Henrietta egy évvel fiatalabb Lindánál, és pontosan feleannyit költött, mint ő.
Az a legfiatalabb, aki jobban szereti a Gyűrűk urát, mint a Harry Pottert.
Aki nem pontosan adta meg, hogy mennyit költött, akkor már Kudlik Júliát választaná inkább Antal Imre helyett.
Tamás és Szabolcs a legidősebbek, mind a ketten 23 évesek.
Két fiú nagyjából ugyanannyit költött, az egyikük úgy 3-4000 forintot (a megvásárolt árucikket így jelölte meg: "Filmproducer"), a másik, Szabolcs, pontosan 3900-at.
Ötük közül csak egyvalaki tizenéves.
Ha az egyik vásárló életkorát 600-zal megszorozzuk, az eredmény pontosan annyi lesz, ahány forintot az illető az Ohkultban elköltött.
Gábor ugyannyi idős, mint Linda.
Aki focimeccs helyett inkább operát néz, az nem 23 éves, és nem is macit vett, hanem William Gibson "Izzó króm" című novelláskötetét, ami csak 659,- forintba kerül.


A kérdés

Ki szereti jobban a Depeche Mode-ot?

Aki elküldi a helyes választ a sziabence@hotmail.com címre, annak lehet egy kívánsága. Ha tudom, teljesítem. Ha nem tudom, akkor a helyes megfejtő egyéb meglepetést fog kapni emailben. Természetesen nem helyes megfejtőkkel szóba se állok.

A Paris Hilton szexvideó linkjét kérni nem ér!

Pár héttel ezelőtt arra buzdítottam mindenkit, hogy eredjen a köztéri matricák nyomába. Akik akkor nem vették a fáradtságot, ne bánkódjanak. Én körülnéztem, emaileztem, telefonáltam, és beszéltem is valakivel azok közül, akiknek Budapest egyetlen hatalmas Lutra-album.

Lassan nyugovóra tér a város...

... az üzletek is bezárnak. De az 1000% (ejtsd: ezerszázalék) csoportnál ilyenkor kezdődik csak az igazi munka. Az éj leple alatt négy görnyedt hátú, álruhás idegen álnéven járja a várost, és ragaszt. Az álneveik: Torz Merev, Cut, Pryzma és Plav Extra Ball. Mindenben ugyanolyanok, mint a többi ember, egy dolgot kivéve: hüvelyk- és mutatóujjaik átalakultak, körmük hosszú és erős, hogy könnyebben tudják lehúzni a matricák hátuljáról a védőpapírt. Amíg mindenki alszik, ők lopva kultúrát ragasztanak mindenfelé, amerre járnak, de aztán napkeltekor kámforrá válnak. Mi pedig másnap kilépünk a kapun, esetleg este fölpillantunk a szórakozóhelyen a piszoárból, és a falról a képen is látható rothadó arc mosolyog vissza ránk. Most már tudjuk: itt jártak Ők! A titokzatos 1000%!

"Megtisztelő hülyeség" - minősíti a fantazmagóriáimat Plav, és persze igaza van. Négyükből hárman művészeti egyetemisták. Tanulnak, dolgoznak. Az ujjaikkal is minden rendben. Csak a megnyilatkozási vágy tombol bennük annyira, hogy pénzt, fáradtságot nem kímélnek, és kultúrmissziót folytatnak Budapest üres felületein. Ha buszon, akkor buszon, ha házfalon, akkor házfalon, ha a behajtani tilos tábla hátulján, akkor ott. Mert nekik ez jó. És szerintük nekünk is.

Hadd ragadjon!

Azért valami mindenképpen megalapozza az összehasonlítást a képregények szuperhőseivel: a küldetéstudat és a tennivágyás. Meg az, hogy a rabságban senyvedő, szőke, nagymellű nőket sem szokás megkérdezni, hogy ki akarnak-e szabadulni az őrült feltaláló laboratóriumából. Ugyanígy, a 1000% sem csinál a ragasztás előtt közvéleménykutatást, hogy Budapest lakói kíváncsiak-e az ő matricáikra. Kertész Imrét csak az olvassa, akit érdekel az ilyesmi. A matricák viszont a legváratlanabb helyeken tűnnek fel, és bár gyakran nehéz észrevenni őket, kikerülni ugyanannyira bajos.

Egy közterületet (közfelszínt) akár csak néhány matrica erejéig önkényesen birtokba venni, mondhatnám kisajátítani önmagában véve is jelentőséggel, jelentéssel bíró dolog. Mert illegális és offenzív. Spontaneitást, szervezetlenséget sugall. Nem feltétlenül anarchista, nem feltétlenül háborúellenes, vagy anti-amerikai, de úgy általában mindenképpen anti. Ki veszi a fáradtságot, hogy matricákkal teleragasztgassa a várost? Aki annyira el akar mondani valamit, hogy semmi és senki másra nincs tekintettel, viszont ezen a tenyérbemászó és kockázatos módszeren kívül semmi más csatorna nem áll rendelkezésére. A matricák legfőbb üzenete készítőik léte. Nem kell őket személyesen ismerni, nem kell érteni, hogy pontosan mit akarnak. De azért jó tudni, hogy vannak.

Hősök tere

Mert vannak, és egyre többen. Néhányan deszkások voltak korábban, bár amióta ők pl. a Fantareklámok célcsoportja, vagy a szexi Avril Lavigne az MTV-n áradozhat kedvenc "Skater Boi"-járól, azóta nem igazán nevezhetjük őket szubkultúrának. Plav a legjobban a punkokat hiányolja a színről. "Remélem, hogy a sok gyökér, fröccsöntött-punk közül legalább néhány igazi elolvassa ezt a mondatot, egy pillanat alatt észbe kapnak, és holnapra tele lesz az utca igazi, trasher punk matricákkal is!" (A sértődött deszkások és punkok leveleit a sziabence@hotmail.com címre várom.)

Egy másik krúnak (lásd: "crew", ami a "squad" mellett a "csoport" szó manapság legdivatosabb angol szinonimája), a DTM-nek egy nemrégi matricasorozata a következő szlogent tartalmazza: "Plussz egy százalék!", ami nyilvánvalóan baráti kiszólás az 1000%-nak. Amire ők: "Ezt mi egy kicsit viccesnek tartjuk, de semmiféleképpen nem tolakodónak. Jóban vagyunk velük." Válaszmatrica azért még nem készült, pedig Plav szerint a matricázás fő célja az, hogy minél többen minél többet ragasszanak, és ez idővel egyfajta kommunikációvá váljon. Vagy ha az nem is, de legalább meghökkentsen. Felüdítsen. Hogy eljusson valami az emberekhez, amit "csak úgy" csinál valaki (anyukám azt mondaná, szerelemből), anélkül, hogy bármi előnyt remélne a dologtól. Lehet, hogy nem szuperek, de ragaszkodom hozzá, hogy ha vannak ma Budapesten hősök, akkor ők azok.



"Ez a meló a birkáknak szól, hogy nézzenek magukba, és ne legyenek olyan birkák."

Kedves tizennyolcadik életévét betöltött olvasóim! Sokkoló tudósítás következik arról, hogy egy értelmetlen szokás miatt mennyi mindenből maradunk ki, ami pedig JÓ. Vannak például emberek, akik az ízéért szeretik a rágót. Úgy hívják őket: gyerekek. Mindjárt minden rémleni fog.

Kezdjük akkor rögtön a rágóval

A régi szép időkben a rágógumi édesség volt. Aztán valakinek eszébe jutott, hogy a rágózni egészségügyi megfontolásokból is érdemes. Aztán jött egy csomó reklám, és azóta vannak az átlagtévénézőnek halvány sejtései arról, hogy mi az a pH-érték. Ez az ismeret viszont, úgy tűnik, kiszorította annak az emlékét, hogy rágózni önmagában is jó. Nem férhet be túl sok minden egy átlagtévénéző fejébe.

Most mindenki mélyedjen magába egy pillanatra, és próbáljon meg visszaemlékezni, hogy mikor volt a szájában utoljára nem mentolos rágó. Jó, akkor lehet mentolos, de mikor rágóztál utoljára csak úgy? Nem étkezés után, nem randi előtt, nem valami ellen vagy valami miatt, hanem az élvezet kedvéért? Ugye? A rágógumi száműzetett az élvezeti cikkek közül, és elfoglalta a helyét a koton és a dezodor mellett a kézitáskákban. Szégyen-gyalázat.

Ma Magyarországon csak a elvétve lehet nem mentolos rágót találni a boltokban, de ezeket nem reklámozzák. Az öncélú rágózás egyetlen nemzetközi bástyája a Hubba Bubba, akik veszik magukat annyira komolyan, hogy nem kifejezetten gyerekeket céloznak meg, és vannak annyira bátrak, hogy gyümölcsízeket kínálnak.

A citromsárga papírba csomagolt Wrigley's Juicy Fruit Amerikában jelenleg reneszánszát éli, nálunk évek óta nem kapható. Az Orbit cég most már három gyümölcsízű (eper, "berries" és az új, de nem igazán nyerő limonádé) rágójának egyöntetű csomagolásán nagy színes betűk hirdetik, hogy "fűr Kinder" (igen, hosszú ű-vel), és hogy a gyerekek se rágjanak csak úgy bele a nagyvilágba, nagy Ca" felirattal ellátott pajzsot tart egy aranyos kis fogacska, jelezve, hogy ugye ez a rágó is jó a fogszuvasodás ellen.

Ja, és nagyobb mennyiség elfogyasztása hashajtó hatású.

Aztán jöjjenek a bábok

Azt tehát már tudjuk, hogy a felnőtteknek csak a gyümölcsízű rágót szabad szeretni. Hasonló sorsa jutott a bábszínház is, csak a gyerekekhez szabad szólnia, csak a gyerekeket szabad, hogy érdekeljen. Évtizedekkel, sőt századokkal ezelőtt ugye nem sok minden volt kifejezetten gyerekeknek. A színház, és ezen belül a bábszínház se a gyerekek szórakozása volt. Dehát, hol van az már.

Egy darab egész estés, felnőtteknek szóló bábfilmet ismerek, ki más csinálta volna, mit Tim Burton, az "Ollókezű Edward" és a "Majmok bolygója" rendezője, Helena Bonham Carter jelenleg néhány hónapos kisfiának apja. Ez a kép is ebből a filmből való, a címe magyarul elég rosszul hangzik: "Karácsonyi lidércnyomás". Persze nem olvasni kell róla, nézni kell.

Ha elvétve is, de lehet azért még Magyarországon felnőtteknek szóló bábelőadást látni. Egyrészt persze a Szigeten, a bábjátékosok találkozóján, másrészt a Bábszínházban, ahol jelenleg egyedül a "Parádé" című előadás fut, amiről elmondhatjuk, hogy kisgyerekeknek igazán nem való. Nem mintha az előadás nem lenne gyermeteg, de bárgyúságában mégis sziporkázó, affektáltsága kedves, a története pedig, hogy mást ne mondjak, pajzán. Igen, van benne szexjelenet. A belépődíj 350 forintba kerül. Szerintem a fűtést nem tudják belőle kifizetni.

Nem tudok itt meg nem emlékezni egy előző szezonban kifutott előadásról. Ment ugyanis Az ember tragédiája" a bábszínházban is. Az Istent és Lucifert igazi színészek alakították, míg az emberek bábok voltak. Ez már önmagában zseniális, de ne csodálkozzon senki, az előadást Garas Dezső rendezte. Érdeklődés hiányában nem játsszák többet. Jaj.

 

És még annyi minden...

Miért csak mesekönyvekhez készülnek illusztrációk?
Nálunk miért csak meséket lehet kazettáról hallgatni? (Az audiobook mint kiadvány külföldön teljesen megszokott dolog, minden valamirevaló könyvesbolt rendelkezik ilyen részleggel.)
Miért az "Activity" az egyetlen társasjáték, amit felnőttek is játszanak? (Vigyázat, a "Catan telepesei" feljövőben!)
Miért kötelező minden rajzfilmnek zenésnek és vígjátéknak lennie?
Miért nem lehet itthon felnőtt méretben manga-pólót kapni?
Miért nem forog a kakaó, ha elfordítom a börgét?
Tudnak-e trolik tolatni?...

Aki tudja a választ, kérem, hogy írjon nekem a sziabence@hotmail.com-ra.

"Azért jobban bejön nálam a csajszi, mint a H. Bóna Márta, mégha a difi csak árnyalatnyi is." Ha Önnek arról a szókombinációról, hogy Paris Hilton, még mindig egy francia szálloda jut eszébe, akkor vegyen egy nagy levegőt, és olvasson tovább. A mai média arra a meggyőződésre épül, hogy Ön sztár akar lenni. Nem kell beismernie, csak ne kapcsoljon el.

Motiváció

A fenti idézet a Magyar Hírlap internetes verziójának Paris Hiltonról szóló cikkéhez fűzött megjegyzések közül származik. Hogy az árnyalatokról mindenki maga is meggyőződhessen, álljon is itt rögtön egy kép. Ő Paris Hilton.

Azért annyi köze van a kisasszonynak a vendéglátóiparhoz, hogy ő Conrad Hilton dédunokája, ami azt jelenti, hogy jelenleg apukájáé a Hilton szállodalánc. Egy szép napon pedig ő fogja örökölni az egészet, valószínűleg húgával, Nicky-vel együtt. De mielőtt a nyakába venné a sok gonddal járó üzlet vezetését, gondolta, még úgy istenigazából kiszórakozza magát ez alatt a pár év alatt. Azt nyilván ő sem sejtette, hogy 23 éves korára ezzel a világ leghíresebb embereinek egyikévé fog válni. Pedig - tetszik, nem tetszik - ez a helyzet.

Aki Paris Hilton önéletrajzi adataira kíváncsi, annak nehéz dolga van. Nem mintha bármi is titkos lenne - egyszerűen nem történt vele semmi. Eddig szerepelt egy darab mozifilmben, akkor is csak néhány percet, ráadásul a "Zoolander" című Ben Stiller vígjátékban (a magyar címére hála Istennek az én jótékony agyam úgymond a feledés fátylát borította - mint az összes jópofa gesztis szóviccre). Paris Hilton modellkedik is. Modellkedett. Néha. Egy kicsit. Talán nem eléggé motivált. Dehát, ha ennyi pénzem lenne, nekem se nagyon lennének ambícióim.

Kisfilm a nagyvilágból - hot mail

Magyar szemmel azért mégiscsak furcsa, hogy Paris Hilton csak úgy lett híres. A celebrity-k alapesetben valamiről híresek. Színész vagy zenész, rendező vagy sportoló, művész vagy politikus. Paris egyik sem. Ő csak gazdag és szép. És mi több, ő híres. Ő nem Paris Hilton, a... Ő egyszerűen Paris Hilton.

Paris ugyanis nem arról híres, hogy tele van az internet egy nem is olyan rövidke amatőr szexfilmmel, amit bizonyos Rick Solomon készített még kétezerben, de csak idén ősszel került a nyilvánosság elé. Rick Solomon volt akkoriban Paris barátja, és egyszer felvette videóra, ahogy szeretkeznek. Illetve most már az is lehet, hogy nem csak egyszer. És nem csak Rick Solomon. De mint tudjuk, mindig az első a felejthetetlen.

A sziabence@hotmail.com-on kívül még két hotmailes email-címem van, amelyekre csak úgy záporozik a nemzetközi spam. Körülbelül egy hónapja kezdtek el jönni a Paris Hiltonnal kecsegtető levelek, és azóta egyre szaporodnak. A múlt éjjel az egyik címemre négy kéretlen üzenet jött. Mind a négy ugyanazt a linket tartalmazta: ahonnan a "Paris video" állítólag letölthető. Egy dolog tekintetében meg lehet bízni a spammerekben. Ha ők úgy gondolják, hogy Paris Hilton neve gyakorolja a lehető legnagyobb vonzóerőt az átlaginternetezőre, akkor arra mérget lehet venni, hogy Paris Hilton híresebb mint mindenki, sztárabb a sztároknál.

Paris nem a videó miatt híres, a videó híres Paris miatt. Az interneten már rég nem lehet kitűnni egy kis vetkőzéssel, az ingyenpornót szinte kerülni nehéz, nem megtalálni. Senkit nem érdekelt volna az a dokumentarista jellegű néhány perc, ha nem Paris Hilton látható és hallható rajta.

Paris Hilton fölszállt inkább a fejünk fölé

A "valamiről híres" sztárok után a huszonegyedik századra elérkezett az a korszak, amelynek előhírnöke Gábor Zsazsa volt, és amikor a hírnév nem egy teljesítménnyel elérhető státusz. Ez benne a jó és ez benne még jobb. A hírnév az, hogy valaki mint híres személy jelenik meg a médiában. És ez az előélettől teljesen független. Hát nem zseniális? Emlékszik még valaki, hogy miért került reflektorfénybe Liz Hurley? Hányan látták a TV2 sztárcsináló műsorának lelkes nézői közül az isteni Spitzer Soma Gyöngyibabát élőben fellépni? A sok jóképű focista közül miért éppen David Beckham került fel milliárdnyi tinilány hálószobájának falára? Ezek ma már szalonképtelen kérdések, vegyük úgy, hogy föl se tettem őket.

Júlia nem volt se jó, se több minálunk. A Spice Girls tagjai sem voltak se szépek se tehetségesek, éppen ezt szerettük bennük akkoriban. A Való Brother sztárokról nem is beszélve. A hírnév önmagában lett érdekes mára, minél kevésbé van mögötte valami, annál lenyűgözőbb az egész. Paris Hilton a "Simple Life" című valóságshow-ban is megjelent idén Amerikában. Ennek keretében elhagyta a New York-i családi fészket, ami mellesleg annak a háznak a legfelső emeletén van, amelyik a pokol kapujává változik a "Ghostbusters" első részében, és beköltözött egy tanyára. Egyáltalán nem híres emberek mellé. És ott nem csinál semmit egy hónapig. Ez egy tévéműsor.

Akkor már inkább a szexvideó.

Mindenkinek, aki valaha is átadta a helyét, és mindenkinek, akinek valaha is átadták már. Mindenkinek, aki bliccel, és mindenkinek, aki fizet. Mindenkinek, aki iszik, és mindenkinek, aki vezet. Ezen a héten menő a BKV. Egy kultusz alapkőletétele.

I LOVE ...

"Tömegközlekedés! Makes the people! Come together!" Én csodálkozom, hogy eddig senkinek sem jutott eszébe egy bootleg mix keretében mozgalmi indulóvá elegyíteni a Tereskova-féle "Tömegközlekedés"-t Madonna "Music"-jával. Pedig zseniális ötlet, nemde?

Nem mintha a BKV különösebb promócióra szorulna, hiszen az utasok csak úgy tolonganak annak ellenére, hogy a cég gyakorlatilag nem rendelkezik öregbíthető jó hírnévvel. Ezért aztán felszólítok minden pesti über-sznobot, hogy szeresse feltűnően a BKV-t. Kezdőknek nem kell őszintén, elég feltűnően. A többi szürke egérke meg utálja csak tovább nyugodtan.

Példamutatóan járnak elöl pl. a www.villamos.budapest.hu készítői, lásd még ugyanezt autóbuszos, metrós, trolibuszos, stb. verziókban. Tőlük van az itt látható kép is. De szeretik még a BKV-t a graffitisek is, ennek legékesebb bizonyítéka a Fővám téri aluljáró. Csak éppen a matricázók simán lenyomják a graffitiseket, kreativitásban legalábbis. A matricázás különben is modernebb, mert számítógép kell hozzá, praktikusabb, mert egy matrica kisebb felületen is elfér, és biztonságosabb is, mert egy gyors mozdulattal kész a ragasztás. És a leszállásjelző gomb mellett vagy a villamos oldalán máris ott díszeleg a felirat kép vagy kép. "Virus loading. Please wait." "A Pécsi Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai Klinikája ajánlásával." "MEREV" Meg ilyenek. Van egy matricázó csoport, a Thousand Percent, vagy más néven The Squad, akik többek között megdöbbent, illetve szemlátomást sokkhatás alatt álló személyek zseniális portréit terjesztik. Nekik van email címük is, thousandpercent@freemail.hu. Akinek van kedve csatlakozni hozzájuk, szerintem írjon bátran. Aztán viszont számoljon be nekem is, az én címem sziabence@hotmail.com.

A köztéri lingvisztikai kreativitás leáldozóban lévő válfaja és műfaja a betűkisatírozás. Nyolc évig minden nap kétszer 40 percig ültem a húszas buszon, és figyeltem, hogy sikerül-e végre valakinek valami szellemeset kihozni abból a feliratból, hogy "Kérjük, ne álljon az ajtó elé, mert a vezetőt zavarja a szabad kilátásban". De nem. Sokkal alkalmasabbnak bizonyult a jegyárusító automata használati utasítása: "1. Dobja be az érmét. 2. Forgassa körbe a kart a nyíl irányában. 3. Vegye ki a jegyet." A megfelelő betűk vagy ékezetek kisatírozása után viszont: "1. Dobja be az erét. 2. Fossa körbe a kart a nyíl iránban. 3. Egye ki a jeget." Na igen, általános iskolás fejjel ez a szellemesség csimborasszójának tűnt.

És szereti még a BKV-t a nemzetközileg elismert "Lonely Planet" útikönyvsorozat is. A Magyarországról szóló kötetben van egy tizenkettes lista, arról, hogy mi a 12 legjobb dolog, amit Pesten lehet csinálni. Nem, a listán nem szerepel a szex, viszont az utazás a kettes villamossal igen. Tessék, über-sznobok, most aztán fel van adva a lecke!

Külföldi Közlekedési Vállalat

Nemzetközi összehasonlításban a következő megfigyelésekről adhatok számot. Míg Pesten az őrültek valamiért a trolibuszokat preferálják (már ami a tömegközlekedést illeti - a kekszekkel kapcsolatban lásd múlt heti fejtegetéseimet), addig Párizsban csak úgy hemzsegnek a metrón. Egyszer az egyik a barátságos válfajból megkérdezte, hogy honnan érkeztünk. Mondtuk, hogy Magyarországról. Erre fülsüketítő hangerővel elénekelt egy német műdalt. Aztán angolul beszélgettünk tovább. Amikor le kellett szállnunk, a zilált frizurájú bácsi elköszönésképpen ezt kiáltotta utánunk: "Kérem a következő diapozitívet!". Magyarul. Magyarázat nincs, azóta se értem én se.

Londonban három nagy baj van Pesthez képest. 1. Többszörösébe kerül. 2. Sokkal később indulnak be reggel a metrók. Főleg vasárnap, akkor csak 8-kor. Ez igencsak megnehezíti a buliból hazatérni vágyók életét. 3. Az éjszakai buszjáratok használhatatlanok. Félóránként járnak, általában részeg turistákkal vannak tele, akik nem bírják ki éneklés nélkül és csak a végállomáson lehet felszállni, mert utána zsúfolásig tele lesz. És van még valami, ami csak úgy önmagában rossz: az emeletes buszokon az emeleteken csak ülve lehet utazni. Addig nem indul el a vezető, amíg azok, akiknek fönt nem jutott hely, le nem mennek a földszintre.

Budapest világvárosi jellegéből szerintem sokat levon, hogy a világon mindenhol megszokott metrózenészeknek magyar társaik nincsenek. Egy-egy aluljáróban még csak-csak hegedülget valaki, de lenn a metróban soha (gyanítom, hogy ez a metrórendőrség műve). Pedig nekem van egy kedvencem, egy zavart tekintetű hárfaművész, akit leggyakrabban az Astorián látok. Majdnem annyira passzol ugyanis a hárfamuzsika a metróhoz, mint a Neo…

Ugyanis

... az egész BKV-revival sehol nem lenne a "Kontroll" nélkül. Nagyon vicces, nagyon izgalmas, nagyon durva és nagyon nyomasztó is tud lenni. A nővérem rosszat álmodott tőle. Nekem meg még egyszer meg kell néznem, mert az urániások két perccel előbb kezdték vetíteni, én meg nem értem vissza a vécéről és így Aba Botondról teljesen, Eszenyi Enikőről meg félig lemaradtam. A "Kontroll"-ban több az idézet, mint egy ballagási útravaló füzetecskében, a "Sikoly" nyitójelentétől kezdve a westernhősök nézésén keresztül Edward Nortonnak a "Harcosok klubjá"-ban bemutatott egyszemélyes bunyójáig.

Csak éppen az egész itt van Pesten. Ebben a lepattant szovjet metróban, ami biztosan nem maga a pokol, de a purgatóriumra legalábbis nagyon hasonlít. És itt mindent mást jelent. Köszönjük meg ezt a BKV-nek.

Politikai inkorrektség a filmkészítők és a kekszgyárak részéről. Mit gondolnak Önről Győrben? Meddig kísért még Geszti Péter szelleme? Vicces-e a kiabálás? Ki kit tart idiótának és jól van-e ez így? Kiragadott példák és elhamarkodott ítéletek. Ezen a héten: szélmalomharc a józan ész nevében.

Őrület a vásznon

A "Ken Park", bár nem múlja felül a rendező, Larry Clark előző filmjét, a tavalyi Titanicon itthon is vetített "Bully"-t, mégis kifejezetten jó film. Többek között azért jó, mert nem úszik az árral, hanem a saját igazát mondja, a saját valóságát mutatja be és a saját kilátástalanságát gyászolja. A bigottan vallásos latino apuka nem az egyetlen őrült a filmben, de ő az egyetlen ellenszenves őrült. És ez gyakorlatilag az egyetlen nem meglepő, hogy azt ne mondjam, nem sokkoló dolog a "Ken Park”-ban. Az összes többi figura hátborzongatóan igazi és kíméletlenül közel van a nézőhöz. Ebben a filmben igaziak a helyzetek, igaziak a pofonok, igazi a szex is. Csak ez a bizonyos apuka az egyetlen, aki a "Hollywoodi filmek gonosz mellékszereplői" - katalógusból származik.

Az amerikai albínók szövetsége petíciót nyújtott be a megfelelő helyre, mert elegük lett abból, hogy a "Mátrix" az előítéletesség netovábbjaként képes volt a filmtörténelemben sokadszorra is albínó ikreket bevetni a nézősereg megfélemlítésére. A skinema.com-on bárki elolvashatja, hogy hány negatív és pozitív szerepben feltűnő albínó jelent meg eddig a világ filmvásznain. Elöljáróban azért annyit elárulhatok: sose hősies szerelmeseket játszattak velük.

Valahogy így van ez az istenhívőkkel is: a filmekben valahogy sose épelméjűek. Kegyetlen papok és Magdolna-nővérek kínozzák halálra az ártatlan gyermekeket, pöffeszkedő inkvizítorok öletik halomra a szegénységben sínylődőket, persze a "Hetedik" gyilkosa is Istenre hivatkozik. Aki a felemelő "Jelek" című ál-sci-fin kívül emlékszik még olyanra, hogy egy filmben egy vallásos/egyházi személy kifejezetten pozitív karakter, kérem, hogy emlékeztessen asziabence@hotmail.com címen keresztül. Le a rasszista religiofób filmekkel!

Őrület a zacskón

Kellemetlen meglepetés várja azokat, akik értelmezve olvasgatják a Győri Édes csomagolásán a feliratot. Nem, nem arra gondolok, hogy a szlovénül az, hogy "térfogatnövelő szerek" úgy van, hogy "sredstvi za vzhajanje", hanem arra, ami a másik hasábban található. Nyilván többen is voltak, akik úgy gondolták, hogy az majd jól fog hangzani, hogy "a Győri Édes keksz része lehet egy finom és tápláló harapnivalónak a nap bármely szakában", különben nem lenne csupa nagybetűvel. De nem hangzik jól, sőt, ha belegondolunk, értelme sincs.

Hogy ki a hülye, én vagy te, azt csak találgatni lehet. De most őszintén, ki szerint "ízletes" a gabona? Lelkiismeret-furdalásom lenne, ha a győri keksz feliratozóit így ismeretlenül őrültnek titulálnám. Azt viszont kikérem magamnak, hogy épp ésszel bárki azt feltételezze rólam, hogy én több kekszet veszek, ha olyanokat írnak rá a zacskóra, hogy "a Győri Édes keksszel tápláló módon nyújthat örömöt azoknak, akiket igazán szeret". Egy ostyagyár meg különösen ne gondolja rólam, hogy én bárkinek is tápláló módon szoktam vagy szeretnék örömöt nyújtani. Ez már-már nem is nevetséges, hanem félelmetes.

A szív alakú kekszen az alábbi rövidítés olvasható: gy.k. (gyengébbek kedvéért). Ez nyilván a csomagoláson látható szövegre is értendő. Ja, és a zacskóról az is kiderül, hogy a győri kekszet Székesfehérváron gyártják, ráadásul a Holland fasor 8-ban.

Őrület a megahertzeken

A kényszeres szóviccgyártás (a rádiós humoron kívül lásd még: vígjátékok magyar címei, óriásplakátok szlogenjei, stb.) egy kemény évtized után mintha csillapodófélben lenne, de a kereskedelmi rádiók reggeli műsorai az elviselhetőség szintjét még így sem közelítik. Nyilván ez sokakat jobban fölébreszt, mintha a nyakukba öntenének egy vödörnyi jeges vizet, de ettől még a mazochizmus mazochizmus marad.

A teljes tanácstalanság után a szövegkörnyezetből sikerült úgy húsz-huszonegy éves koromra kikövetkeztetnem, hogy a rádiókban az a felfogás járja, hogy amit kiabálva mondunk el, az rögtön vicces is. Ez a reklámokra különösen érvényes. Én is találkoztam már olyan emberekkel, akik, ha jó kedvük volt, vörös fejjel és a nyakon kidagadó erekkel üvöltöztek, úgy, hogy annyit mondtak ki egy levegővel, amennyit csak bírtak. Nem gondoltam volna, hogy egy napon rájuk fogják bízni az áruk és szolgáltatások rádióreklámokban történő népszerűsítését.

Híreket mondunk. Senki ne féljen, amíg engem lát, szigorú határt húzok a tudomány és a fantasztikum között. Az objektív tájékoztatás és a bizonytalan háttér egyidejű feltárása érdekében először jöjjenek a tények, aztán pedig a találgatások és a pletykák. Kinek mi a szakterülete.

Tények

1. Sigfried & Roy a bűvészet csillogó sztárpárosa. És állatokat is szelídítenek. De nem maslival feldíszített pudlikat, tohonya barnamedvéket vagy bűzölgő orángutánokat, hanem elegáns albínó tigriseket, mert az senki másnak nincs egy darab se, nekik meg több is. Csak éppen néhány hete egy exkluzív Las Vegas-i fellépés alkalmával az egyik tigris torkon ragadta Roy-t, hogy annál fogva odébb vigye egy kicsit. A sajtóközlemények szerint Roy azóta kómában fekszik.

2. Pacskovszky József filmrendezőnek a díszbemutató napján mondta meg valaki, hogy a boldogság színe mégse a kék, hanem a narancssárga. Erre ő sebtében vett is egy narancssárga inget, és ebben jelent meg az Uránia moziban a premieren.

3. Az angol kislemezeladási listát 1998. ősze, pontosabban Cher "Believe" című vokóderáriája óta egy kislemez se tudta hat hétig vezetni. Bizonyos Black Eyed Peas együttesnek a nálunk valamivel jobban ismert Justin Timberlake segítségével idén ősszel sikerült öt hetet kihúznia a csúcson. Aztán jöttek a Sugarbébik, és odalett a rekordbeállítás.

4. A művész, akit régen Prince-nek hívtak, Jehova tanúja lett.

5. Az Indexen az "elemberiesedett, lefogadom" témában 1senki által nyitott fórum az itt is látható képpel és ezzel a vitaindító mondatpárral kezdődik: "er valami a segitseg igazabol, ha kivulrol kapott? a tablettak visszatartjak a fajdalmat _egy idore_" Ehhez a felvetéshez azóta 633-an szóltak hozzá.

6. Bizonyos Dr. Quazi Rahmannak támadt egy hirtelen ötlete, és gyorsan megvizsgálta, hogyan pislognak a leszbikusok egy váratlan hangos zaj hallatán. Azt találta, hogy pont úgy, mint a heteroszexuális férfiak.

Igen, de...

1. Azóta a következő híresztelés kapott lábra: igazából Sigfried van rosszabbul, sőt, már évekkel ezelőtt meg is halt. Hogy a jól jövedelmező üzletet ne kelljen abbahagyni, egy tehetséges fiatalemberből jó kezű plasztikai sebésszel csináltattak egy új Siegfried-et, és az igazi Roy vele lépett fel a közelmúltban bekövetkezett balesetig. Tehát számíthatunk rá, hogy a tragikus balesetből Roy nemsokára felépül, és a show úgy folytatódik, mintha mi sem történt volna. Azt hiszik, csak ők tudják, hogy...

2. Azt viszont feltehetőleg nem mondta meg neki senki, hogy a filmje nem ettől nem jó. Van olyan film, ami az, ami, és ettől jó. Van olyan, amin csak az látszik, hogy mi akar lenni, és ettől nagyon rossz. A "Boldogság színe" szemlátomást politikailag korrekt akar lenni, művészi is akar lenni, vicces is akar lenni, helyenként drámai akar lenni, a végkifejletben meg katartikus. És az alapszínek émelyítő tobzódása közben nyilván úgy akar kinézni, mint az Ikea gyermekosztálya. Legalább az utóbbi sikerült.

3. Minden bizonnyal ez annak az eredménye, hogy az angol popmarketing gépezetét sikerült az utóbbi időkben tökéletesen működtetni, amelynek eredményeképpen a tömegek az aktuális slágert tartalmazó CD-t rögtön a megjelenés hetében megveszik. Ezt az elméletet alátámasztani látszik az is, hogy ritkaságszámba megy, hogy egy kislemez felfelé mozogjon a listán. Olyasmivel, ami három-négy hétnél régebbi, már senkit sem lehet rávenni arra, hogy leszurkoljon néhány fontot egy CD-ért.

4. Állítólag a hívő Prince azóta becsönget lakásokba térítési szándékkal, illetve a trágár szavakat és erkölcstelen utalásokat mostani fellépései alkalmával (vannak neki egyáltalán?) kihagyja régi slágereiből. A "Sexy M.F."-ből nem sok maradhatott.

5. Nyilván valami forradalmi lelkületű főiskolás art project-jéről van szó. Nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy a topik életében szintén részt vevő morticia addams vagy version9 álnevei mögött is 1senki áll. Mindenesetre érdemes beleolvasni, valószínűleg zseniális.

6. Ebből és pl. a gyűrűs és mutatóujj hosszának összehasonlításából (a férfiaknak a gyűrűs hosszabb) arra lehet szerinte következtetni, hogy a homoszexualitás mégiscsak öröklődik. Nem szívesen adnám elő ezt az elméletet meleg gyerekek szüleinek. Mindenesetre akinek homoszexuális szülei vannak, kérem, írjon a sziabence@hotmail.com címre.


Legutóbbi két-férfi-egy-eset-kiadásom után következzen egy péntek és a rákövetkező hétfő este, amelyeket zenés-táncos szórakozóhelyeken töltöttem. Figyelem: a következőkben felsorakoztatott tények az olvasók egy részéből irigykedést, fanyalgást, érdeklődést, esetleg utánzási vágyat válthatnak ki. Kérem, hogy senki ne csodálkozzon.

Péntek
A Katona József színház úgy alapvetően nem egy zenés-táncos szórakozóhely. De aznap éppen az "Állatfarm" ment, azaz Bozsik Yvette koreográfiája Orwell kis regénye nyomán. Volt ugyan beszéd is, de a főszerep a zenéé és a táncé volt, miközben a közönség többször is jelét adta annak, hogy csakugyan jól szórakozik, tehát mindenképpen ideillő az előadás megemlítése és méltó dicsérete. Szabó Győző alakítja Napóleont, a zsarnok disznót. Igen, alakítja. Túlzás nélkül: Szabó Győző hasáért már önmagában érdemes megnézni a darabot. Meg aztán ahogy fürdik!... Akik látták, tudják. Mindenesetre az Év Hasa díjat már most odaítélhetjük Szabó Győzőnek, amiért ilyen szuggesztív erővel sikerült azt a művészi kifejezés szolgálatába állítania. Azért szívesen látok további jelölteket is az Év Hasa díjra a sziabence@hotmail.com címen, már csak azért is, hogy legyen kit legyőznie... Győzőnek.

Egy sör után partnert és öltözéket váltottam, és irány a következő zenés-táncos szórakozóhely. Persze ez sem volt hagyományos értelemben véve az. Hagyományos értelemben véve egy gyárban voltunk a Lehel utcában. Próbáltuk kideríteni, hogy kik ezek az emberek, hogy mi ez a hely, hogy hogy kerülünk ide, miért van minden ingyen, de akkor sem igazán sikerült, amikor megérkezett a légies hölgyike, aki megadta a címet. Akkorra ráadásul beláttuk, hogy jó biztos nem sülhet ki abból, ha firtatjuk a dolgokat, elvegyültünk a zenében és a füstben.

Tömeg ugyanis nem volt. Volt viszont DJ, állítólag a Cha-Cha-Cha-ból. Volt rendesen hangosítás, voltak fények, volt füstgép, volt virsli, süti, sör, bor, pezsgő, pálinka. Pár nappal azelőtt azt olvastam valahol, hogy Robert Palmer meghalt. Persze nem hittem el, és igazam volt! Ő is ott volt a bulin! A hátrazselézett hajú nőkkel együtt! Ott volt még Nena és egy csomó Luftballon, volt Michael Jackson, "La Bamba", Jesus Loves You, sőt, még az Always Coca-Cola reklámzene is. Egy nagy fekete hajú fiú egy nagy fekete fényképezőgéppel mindenkit lefényképezett. A gyárhelyiség egyik falának egy puha bordó kelmével letakart dívány, a másiknak egy kovácsolt vas pad volt tolva.

Éjjel kettő körül szükségét éreztük, hogy leellenőrizzük, hogy az, amit pár órával azelőtt valóságnak neveztünk, még létezik-e. Ehhez azt a módszert választottuk, hogy fölpréselődtünk egy 6É-re, és elutaztunk vele végre egy olyan zenés-táncos szórakozóhelyre, amelynek eredeti rendeltetése is ez volt. Legnagyobb megkönnyebbülésünkre tekintélyt parancsoló hasaknak és Robert Palmernek nyoma sem volt, csak néhány jól ismert arccal és lejárt szavatosságú slágerrel találkoztunk. Rám persze kijózanítólag ezek sem hatottak, de egy egyhetes románctól eltekintve nem lett baj a dologból.

Hétfő
A zene és a tánc aznap a Süss fel nap!-ban kezdődött, de a szórakozás nem. Szokásos társaságommal ugyanúgy összegyűltem egy rövidke tarokkparti erejéig, mint azt szinte minden héten tesszük. Nem, nem tarot, nem jóslás és nem is pénzben játszunk. Kártyapartnereim mindhárman egyetértenek velem abban, hogy a tarokkozás tét nélkül élvezetesebb.

Abban viszont nem, hogy a legjobb magyar zenekar a Casio Samples. Ezért aztán a Süss fel nap!-ba nem is velük mentem, mert ott bizony pontosan ők adtak koncertet aznap este. A Casio Samples megközelítőleg 25 fős, de annál elszántabb rajongótáborral rendelkezik. Másfél órás eredménytelen várakozás után még a Sziget technikusait is képesek voltak üvegekkel megdobálni, amikor a Wan2 sátorba tervezett fellépés a "Sex" c. szám után csúfos hangerőtlenségbe fulladt. A Casio Samplesre igazán nem lehet mondani, hogy ne ismerne tréfát, és ez a rajongókra is igaz. Pillepalacküvegeket dobáltak csak. És hosszú percekig követelték a jussukat, amit aztán csak szeptember 11-én kaptak meg az A38-as számú állóhajón, ahol a zenekart életében először tapsolták vissza. A gonosz technikusok, akik, úgy látszik, összefogtak a Casio Samples ellen, persze közvetlenül az utolsó, a "Filctol" c. szám vége után elkezdték szétszedni a szerkót, de végre győzedelmeskedett a közönség akarata, és másodszor is elhangzott a legújabb sláger, a "Dr. Sass Elemér".

Azon a bizonyos hétfőn aztán már forradalmi hangulat nélkül abszolválta ki-ki a zenés-táncos szórakozást, a ráadás azonban elmaradt. Mindannyiunk okulására álljon itt az este teljes programja, ahogy azt az Indexen fórumozók rögzítették: 1. Intro 2. "EPP" 3. "Radium" 4. "Wintertour" 5. "Dr. Sass Elemér" 6. "Candy Trend" 7. "Polar" 8. "Living In A Science Fiction Now" 9. "Filctoll". Utána pedig maguk a zenekar tagjai is megmondták: ne legyen ráadás, inkább jöjjön mindenki sörözni.


2 ismeretlen férfit mutatok be a következőkben a szintén ismeretlen olvasónak. A 2 férfi persze csak az olvasó számára lesz ismeretlen, de még ez sem biztos. Amelyik olvasót a 2 férfi bármelyike ismeri, az azonnal jelentkezzen a sziabence@hotmail.com címen. Annyi közös kettőjükben, hogy egyikük sem az a Charles Bronson-szerűen macho típus, és hogy nagyon jó a humoruk. A fiatalabbal kezdem.


J.T. Leroy
J.T. Leroy ízig és főleg vérig Amerikai. Könyveket ír, eddig kettő van kész. Régebben mással foglalkozott. Örömlány volt, mint anyukája. Amikor nem az, akkor örömfiú, ahogy éppen a helyzet diktálta. Voltak nevelőszülei is, lakott nagyszüleinél és intézetben is, tekintettel arra, hogy a kedves mama 14 éves volt, amikor a baba megjött. Ez a könyvekből is mind kiderül. Már ebből lehet sejteni, hogy Csehovra egyáltalán nem emlékeztet J.T. Leroy művészete.

A két könyv közül egyik sem jelent meg magyarul. Az elsőnek a címe "Sarah". Egy csodaregényről van szó, Cherry Vanilla csodaországban, a szivárványon és az üveghegyen is túl, a kurta farkú malacokról nem is beszélve. Fikcióról van szó, van mese és kaland, kurvák és kamionsofőrök, meztelenség és álruha, humor és tragédia, szex és rabság, kacsintó pápa és brazil sorozatok, minden van benne, csak unalmas részek nincsenek. Pedig egy parkolóban játszódik az egész.

"Csalárd a szív mindenekfelett” ("The Heart Is Deceitful Above All Things") - a második kötetnek a címe Jeremiás könyvéből származik, de siralmakra senki ne számítson. A "Sorstalanság"-ra valami perverz módon emlékeztető stílusban novellákba foglalja itt J.T. az ő gyermekkorát. Hát, nem volt felhőtlen, de ezt már említettem. Az olvasó helyet foglalhat a pokol egyik legmélyebb bugyrából még lejjebb tartó személygépkocsi hátsó ülésén egy szőke göndör kisfiú mellett. Beszélni nem szabad, a nevedet elárulni még kevésbé. Figyelni kell és próbálni felnőni.

Attól még, hogy valaki rosszabbul járt, mint Kertész Imre, lehet jó humora, vonja le a tanulságot az ember, amikor elmélázva föltekint a lapok közül. Elég furcsa érzés, mellesleg.

Eddie Izzard
Eddie Izzard nem csak úgy pluszban nagyon vicces is. Ő elsősorban nagyon vicces, a 90-es évek angol Hofi (microsoft word spelling suggestion: Hifi) Gézájáról van szó. A stand up comedy mint olyan, hazánkban sírba szállt, de ez nem zárja ki, hogy legyenek olyan emberek másutt a világon, akik zene, dialógus vagy vetkőzés nélkül is másfél órán keresztül szórakoztatóak bírnak lenni. Mr Izzard egy ilyen. Csak beszélni kell az egyik nyelvet, amit ő is; angolul és franciául ad elő.

Ő egy angol úriember ugyanis, aki legtöbbször szépen kifestve valamilyen dögös ruciban lép fel, persze a fülbevalónak színben mindig stimmelni kell. Már most óva intek mindenkit attól, hogy ezen színpadi transzvesztitizmusból messzemenő következtetéseket vonjon le. A műsornak mindenesetre semmi köze nincs az ilyesmihez, Eddie kedvenc témái közé a történelem és a nyelvészet egyes kérdései tartoznak. És ezzel azok is így vannak, akik már látták pl. a "Dressed to Kill" című műsort, legalább videóról. A női ruhák csak mintegy attribútumként szolgálnak, hogy a leggyengébbek is meg tudják különböztetni Eddie-t nemlétező vetélytársaitól.

Most még ideírok néhány jelzős szerkezetet, amik mind-mind tökéletesen illenek Eddie-re és az ő műsorára, csak túl sok ideig tartana mind mellé keríteni egy-egy állítmányt: vad, intelligens, széles háttértudást feltételez a nézőkről a legkülönbözőbb témákban, megnyerő, meglehetősen jóképű, élettel teli, lehengerlő, gyakran elvont, Monthy Python-szerű és mindig lényeglátó.

Eddie többórás magánszámaival manapság sajnos egyre kevésbé lép fel. Színészi ambíciói vannak neki ugyanis. Amin senki ne csodálkozzon egy pillanatra se. Eddie Izzard egyedül el tud játszani egy negyed órás jelenet arról, hogy valaki este lemegy a benzinkút shopjába venni valamit. A kis jelenetnek legalább öt szereplője van és le lehet tölteni mondjuk a KaZaA-ról, már ha valaki képes és illegális fájlcserélésre adja a fejét.


Vegyünk 3 új magyar filmet, amiket késő nyáron vagy kora ősszel kezdtek el vetíteni a mozik. Na jó, ne vegyünk, csak nézzünk meg. Aztán tárgyaljuk meg őket, mintha már mindenki látta volna mindet, hanyagolva a szereposztás és a szinopszis ismertetését. Aztán megint járjunk el külföldi filmekre is.

Musical
Tudom, szocio is, meg mese is, meg tragikomédia is, de itthoni viszonylatban mégiscsak az az említésre méltó, ha új musicalt játszanak a mozik. A három górcső alá vett film közül az elsőt még augusztusban kezdték el vetíteni, amikor a legnagyobb volt az esély, hogy a Szigeten szerzett emlékek moziba csábítják a nosztalgiázni vágyókat. Persze idiótának lehet lenni a Szigeten kívül egész évben is, de legtöbb embernek ez mégiscsak bizonyos körülmények között esik jól. A Libiomfit feltehetőleg nem ilyen emberek készítették.

Magához a filmhez nehéz hozzászólni. Azon kívül, hogy "nagyon vicces" minden kifejezés valahogy mellétalál. Végh Zsolt és Kálmánchelyi Zoltán még azt is mondják, hogy "nézhető", de szerintem ezzel sokan vitatkoznának.

Most kedden viszont Frici papa kifőzdéjében találtam olyan ingyenképeslapot, amelyet Anikó, a címszereplő Libi bácsi élettársának képe díszít. (Nem összetévesztendő a Való Világ 2 Anikójával.) "Gyűjtsd össze a szereplőket, és nézd meg a filmet!" - áll a kép alatt, és rögtön elhatároztam, hogy a Libiomfi lesz az én pokémonom, és azóta gyűjtöm is őket mind. Találtam azóta Bagoly és Micimackó képeslapokat is. Akinek vannak cserélgethető Libiomfi-képeslapjai, írjon nekem, legyen kedves. És akkor majd cserélgethetünk. sziabence@hotmail.com

Vígjáték
A boldog születésnapom idén végre szombatra esett. Kétféleképpen ünnepeltem meg. Egyrészt megnéztem a témába vágó új magyar filmet, másrészt házibulit adtam. Az utóbbin 29 résztvevő volt, és egy részeges karaoke-estbe torkollott, ráadásul csak egy, az alattam lakó, mellesleg kifejezetten szimpatikus úrtól származó megsemmisítő pillantás kiállásával kellett bűnhődnöm miatta.

Az alkalom nyilván pozitíve elfogulttá tett, ezért azt kell, hogy mondjam, hogy látványos vizuális trükkökön kívül minden volt benne, amit szeretek, és Bálint Andráson kívül semmi, amit nem. A Boldog születésnapot! a maga nemében tökéletes film, ha szabad ilyet mondani. Biztos van egy nagy könyv, ahol ez mind meg volt írva. Fazekas Csaba meg megtalálta, és nem átallott pontról pontra követni, amit olvasott. És így most lehet nekünk felszabadulni, lehet nevetni, lehet csettinteni egy-egy telitalálatnál, lehet jólesően feszengeni a főhős helyett is a világ első nem szexi szexjelenete közben, és lehet nagyokat gondolkodni az észrevétlenül ünnepélyes csillámzuhataggá nemesülő hegesztésen, a kórház csempéjén lecsorgó kék festéken vagy a pszeudoszuicid végső jeleneten (amikor lekapcsolódik a villany). Teljesen narancssárga, valami fantasztikusan jó ízű, és a miénk. Hirtelen nem is tudom, melyiknek örüljek a legjobban.

Amikor a Björk és Chris Cunningham nevét összekötő, All Is Full of Love című videoklipet először láttam és hallottam, átmenetileg olyan érzés fogott el, hogy most már akár meg is halhatok, mert ennél nagyszerűbben már soha életemben nem lesz részem, hiszen ez minden művészetek csúcsa. A Boldog Születésnapot! azért ezt nem váltotta ki, de jó lenne, ha 30 éves koromra én is csinálnék valami tökéleteset. A maga nemében tökéleteset. Még van öt évem. És kiszámoltam, hogy az a születésnapom is szombatra fog esni.

Film noir
A harmadik filmet nézve rengeteg kérdés merül föl az emberben (frappáns átvezetés, nem?). A nagy részük aztán megválaszolatlan is marad. Biztos van egy csomó ember, aki ezt szereti - gondolhatta Fliegauf Benedek - különben a Blair Witch Project nem jutott volna el egy moziba se, David Lynch pedig valami pöttöm animációs stúdióban lenne kifestő, és csak álmodozna az Isabella Rosselini-szerű feleségekről.

Márpedig a Rengeteg akkor jó, amikor nem akar senkinek a nyomdokaiba lépni, amikor nem idéz, amikor nem lop, amikor nem hasonlít, a nem kívánt rész törlendő. Van neki saját önálló világa, humora is, remekbeszabott megrendezetlen jelenetei, az itt láthatóhoz hasonlóan igéző közeli felvételei és valami csudára sejtelmes zenéje. Csak ne lenne olyan érzése néha az embernek, hogy legszívesebben felkiáltana, hogy a császár meztelen! Végignézhetünk hét zseniális kis jelenetet, amik együtt egy filmet alkotnak. Aztán, engedelmeskedve a rendező nyilvánvaló szándékának, megpróbálhatjuk a rejtett összekötő szálakat felfedezgetni, amikről igazából tudjuk, hogy nincsenek, de hátha mégis. Nekem ehhez nem volt kedvem, viszont sörözni még elmentem utána.

Kanadától a Fülöp-szigetekig és Brazíliától Horvátországig a világ minden tájáról Pestre sereglett fiatal közgazdásszal múlattam az időt a Rengeteg után. Egy-két hónapja dolgoznak itt egy olyan program keretében, aminek a miben léte számomra legalább olyan sejtelmes, mint a film. Viszont néhány hónap után egyértelműen az lett mindegyiküknek a benyomása, hogy Magyarországot a paprika, a Túró Rudi és az irredenták jelenléte különbözteti meg a többi országtól. Moziba kéne vinnem őket, vagy valami.

Ez itt az Ohkult.hu új és független, mindazonáltal addiktív és konspiratív életmóddokumentációs részlege. A titkos munkát Gyulai Bence végzi, akiről sok érdekes megtudható a Rádióh!-archívum megfelelő linkjére kattintva. Az univerzumot alább két napba sűrítve az is kiderül, mi minden történt akkortól mostanig. Az sajnos nem, hogy miért.

2003. augusztus 5., kedd
Este 7 óra múlt, tűző nap és fullasztó meleg a Moszkva téren. Éppen Esztertől búcsúzkodom a várbusz végállomásánál, pararádiós vendéglátómtól, akivel nem sokkal azelőtt beszélgettem egy órát mindenféle nagyvilági élményekről az Ohkult műsorában. Egyik kezemben az elegáns bőrtáska, amit doktorrá avatásom alkalmából kaptam két évvel azelőtt, a másikkal a nyakkendőmet lazítom meg. Sejtelmem sincs arról, hogy a rádióműsorban az Ohkult.hu szerint mint "író, trendfigyelő és jogász" szerepeltem, arról még kevésbé, hogy a pillanatot később mérföldkőként fogom emlegetni.

A villamoson hazafelé a gondolataimat megpróbálom Patricia Highsmith krimijével kordában tartani, de a tehetséges Mr. Ripley újabb kalandjai csak nem hajlandóak kibontakozni a szemem előtt összefolyó betűkből, inkább átadom magam a zuhanyozás és az átöltözés utáni mindent elsöprő vágynak. Kivételesen még arra, a trolimegállóban álló könyvárusbódén lévő feliratra is elfelejtek rápillantani, amelyik azt hirdeti, hogy "Biblia minden méretben kapható".

Este a Sziget utolsó napja helyett az "Adaptáció" című filmet nézem meg, amit szerettem volna életem első rádiós szereplése alkalmából a nagyközönség figyelmébe ajánlani, de ez valamiért elmaradt. Részleteiben zseniális, egészében mégis középszerű, állapítom meg magamban, csodálkozom, hogy ez egyáltalán lehetséges, és megfogadom, hogy ha már a véletlen ezt így hozta, ezután se fogok látatlanban filmeket ajánlgatni rádióhallgatóknak.

(Bátorító és érdeklődő emailek következtek, tűzijáték és tábortűz, és a végéhez ért a nyár.)

2003. augusztus 29., péntek
Délután 1 óra múlt, tűző nap és fülledt meleg a Nagymező utcában. Éppen Leventével várok az ebédre egy kis asztal mellett, ami egy nagy platánfa alatt áll. A fa terméséből világosbarna szöszök hullanak alá, és miközben lesöprök egyet élére vasalt nadrágomról, az jut eszembe, hogy az étel is tele lesz szöszökkel, ha nem esszük meg elég gyorsan. Levente meglepetésemre főgonosznak adja ki magát, de az előzetes tréning hatásosnak bizonyul, és a szemem sem rebben. Ez nyilván ahhoz szükséges neki, hogy a kétfejű macikat és a hozzám hasonló másként gondolkodókat berángassa az Ohkult vonzáskörébe.

Akkor, amellett az asztal mellett határoztuk el, hogy ezt te most olvasni fogod, és hogy annyira fog neked tetszeni, hogy minden héten visszanézel majd az újabb folytatásokért. (Azt most találtam csak ki, miközben írtam, hogy mindegyikben szerepelni fog a "szex" vagy a "pornó" szavak valamelyike, esetleg nemzetközibb helyesírással is (lásd: "sex" és "porno"), hogy a keresők nagyobb eséllyel dobják ki az Ohkult oldalt eredményként a szórakozásra vágyó nagyközönség képernyőjére. Jó ötletnek tűnik az is, hogy a szöveg mellett legyen mindig egy kép is, elsőre mondjuk egy olyan, amivel egyszerre tudok kedveskedni Madonna és a Túró Rudi kedvelőinek.)

Aztán aznap életemben először automatából vásárolok vonatjegyet, de csak Siófokig, mert nem lehet tovább. Megállapítom, hogy a Balaton egy bő hét alatt öt métert apadt (kábé annyival van távolabb a parttól a víz, mint huszadikán). Eszem fagyit és pirított mandulát, valamint pizsamában kiállok a szélviharba. Másnap már húsz fokkal hidegebb van és új korszak kezdődik.


TúróRudi

Akinek ezek után rögtön hozzá(m)szólnivalója van, nyugodtan írjon, az címem, hogy sziabence@hotmail.com. A többiektől kis türelmet kérek.